Mi az a felelősség, és miért fontos ez neked?

Felnőttnek nem azt az embert tekintjük, aki elmúlt már 18 éves, hanem azt, aki tud józan gondolkodással döntéseket hozni. De mégis azt hallom és látom mindenhol, hogy inkább menekülünk a felelősség alól, mintsem örülnénk, hogy fejlődhetünk az életben. Mindenki sztresszeli magát, mikor dönteni kell, és mindenki fél a hibázástól, pedig nem vagyunk robotok, hogy tökéletesek legyünk.

pexels-photo-551590.jpeg

Felelősség

Múltkor voltam egy előadáson, ahol arról volt szó, hogy hogyan hozhatjuk még jobb állapotba az életünket és hogyan tudunk több pénzt keresni. Volt benne egy fogalom magyarázata, ami nagyon megragadta a figyelmem, ez pedig a felelősség volt.

A definíció így szólt: Vállalni, hogy jobb állapotba hozunk egy területet

Ekkor jött a felismerés, hogy sokan nincsenek tisztában magával a felelősséggel sem.

 

Nem én vagyok a hibás!

A kedvenc mondatom az idősektől. A másik pedig ez: “Itt csak annak van pénze, aki politikus és lop”. Aki ilyet mond, biztosan mindent megtett azért, hogy jó példát mutathasson, és megmutassa, hogy tisztességesen is lehet pénzt keresni! Bár inkább csak nagy a szája, mert beszélni könnyebb, mint cselekedni.

crash-test-collision-60-km-h-distraction-163016.jpeg

Talán

Ez a felelősségvállalás elől való menekülés legtrendibb módszere itthon. Talán jó lesz, majd mikor megtörténik az adott dolog, akkor ő nem hibás, hiszen azt mondta csak, hogy TALÁN lesz jó neki. De lehet ezt más megfogalmazásba is tenni, miszerint: “Nem vagyok képes dönteni, ezért inkább azt mondom, hogy talán, csak hogyha mégse jönne össze, ne én legyek a hibás.”

slip-up-danger-careless-slippery (1).jpg

Nem tehetek róla!

Hát igen, az élet csak úgy megtörténik. Az, hogy mit teszel, nem befolyásol semmit. Vagy mégis? Mégis van szerepe az életedben annak, hogy szereted a munkádat, a párodat, a gyerekeidet, vagy csak sírsz, hogy bezzeg ha más történt volna milyen jó lett volna? Melyik a jobb, okolni másokat, hogy miért nem tudsz valamit megcsinálni, vagy inkább csinálni azt?

depression-2912424_1280.jpg

Mi az igazság?

Hallottad már azt, hogy “én vagyok a hibás.“? Ez az igazi felelősségvállalás, hogy beismerjük, elfogadjuk, majd javítunk rajta. Ezt kell neked is kimondanod, hogy felnőtté válhass.

pexels-photo-459800.jpeg

“Csak úgy lehetsz igazán érett, ha felelősséget tudsz vállalni a tetteidért.”

FACEBOOK LOGo

Ha pedig tetszett a cikk, kattints a logóra és dobj egy lájkot!

Üdv: Kovács Péter

Reklámok